Rubens bőségszaruja

Kényeztetik Európa nagy múzeumai a barokk kedvelőit. Október közepén Amszterdamban Rembrandt-Velázquez kiállítás nyílt, néhány nappal később Bécsben Caravaggio-Bernini tárlat, múlt héten pedig Budapesten a Rubens-Van Dyck és a flamand festészet fénykora című kiállítás vette kezdetét. A barokk puzzel így lett teljes, Itália, Spanyolország valamint Németalföld északi és déli tartományainak legnagyobb mestereit és követőiket bemutatva.

A Szépművészeti Múzeum tárlata sajnos hibával indít. Németalföld 1580-ra datált térképe a mai Hollandiát ábrázolja, a 20. században a tengertől elhódított Flevoland polderrel és a zeelandi Deltawerken gátrendszerrel. Clara Serena Rubens képmása, a művészettörténet talán legbájosabb gyermekportréja azonban hamar kiengesztel. Megindító, ahogy Rubens aki a legmozgalmasabb, leghatalmasabb vásznakat festette egyszer csak ennyire közel lép hozzánk. Clara arca a játék hevétől kipirult, piciny ajkai úgy csillognak, hogy azt érezhetjük mindjárt lelkesen számol be valami huncutságról.

A tárlat következő termeiben mintha egy Rubens könyvbe csöppentünk volna. A festő monográfiáiból ismert legfontosabb, értsd mozdítható, kölcsönözhető, alkotások sorát láthatjuk viszont. Vénusz és Cupido, Zsuzsanna és a vének, A három Grácia és nagy örömömre a Lány legyezővel című kép is itt van. A festmény egy Tiziano portré másolata, melyet Rubens madridi tartózkodása során festett meg a királyi gyűjteményből. Rubens Tiziano munkásságát tartotta követendőnek, több művét megfestette gyakorlásképpen és tisztelete jeléül magángyűjteményében őrizte őket. Szerencsére ezt az itáliai menyasszonyt megörökítő portrét is, melynek eredetije azóta elveszett, de Rubensen keresztül mégis láthatjuk. A kiállítás fénypontja a Madridból kölcsönzött monumentális falikárpit, melyen keresztül Rubens a flandriai kárpitművészet újjáélesztésében játszott szerepe is kirajzolódik. A korábban használatos vízfesték kartonok helyett a mester óriási olajfestményeket készített mintául. A bemutatott Decius Mus sorozat része egyben összekötő kapocs is a kiállítás másik főszereplőjével Anthony Van Dyck-el, aki a mester műhelyében közösen dolgozott vele a festményeken. Van Dyck életművéből a londoni National Gallery Lord John és Bernard Stuart képmása mellett a Szépművészeti Múzeum új gyöngyszeme Stuart Mária Henrietta esküvői képe emelkedik ki az életnagyságú festmények sorából.

Bár Rubens már önmagában is tömény csoda, a két mestert kiegészíti még számtalan flamand festmény bemutatva a kor zsáner festészetét, az itáliai hatásra készült vásznakat, csendéleteket és az ellenreformáció ihlette vallási témájú műveket. A 17. századi flamand festészetről alkotott képünk kétségtelenül velük együtt teljes, a kiállítás így mégis befogadóképességünk határát feszegeti. Nekem olyan, mint egy elsőbálos forgatag: fények, színek, forróság, izgalom kavalkádja, szédületesen forgó tánc és embertömeg édes, komplex élménye.

A tárlat részeként kiállított Végső vágás a képek birodalmában című kortárs alkotásra pillantva is ezt a forgatagot élem meg. Kicsiny Balázs képzőművész a Szépművészeti Múzeum felkérésére reflektált a kiállításra. Műve egyszerre utal az antik hagyományok hatására valamint a képözönre, mely Rubens műhelyéből áramlott a megrendelőkhöz és arra a terjedelmes képmennyiségre is, melyet a 17. századi németalföldi festészet ránk hagyott. A mind mennyiségében, mind minőségében is hatalmas örökséget 18. századi mesterek évtizedekig nem tudták feldolgozni, csupán elődeik másolására voltak képesek.

 

2019 november 6. - 1 éve