Last minute Fiedler

Hideg. Köd. Nyák.

Hetek óta próbálok eljutni a Fiedler kiállításra, de elvesztem az évvégében meg a kezdetében. Végre bent. Meleg, kellemes nyüzsgés és a képek ismerős vonzása. Az első ’közellépésig’. A ’régi’ képekhez a technika miatt lépek mindig közel, vizslatom hány darabból áll a fatábla, elárul-e valamit a vászon, látok-e szignót. Egy lépés közel, vissza, oldalt, előre, vissza, tulajdonképpen végigsasszézom a kiállítótereket. Fiedler művekhez azonban nem lehet így közel lépni. Ő marasztal. Beszív a festéktáj, az újabb és újabb rétegek, átölel a világa. Már nem fázom. Érzem a meleg szellőt, amelyben állt amikor a szabadban festett, a természet benne van itt minden részletben. Nem kell gondolkodnom, csak elmerülnöm benne. Így haladok képről képre ’közellépésben’, csak a terem végén nézek körbe távolabbról, hogy a képek másik életét is lássam.

Két fiatal mellé kerülök véletlenül, hallgatom őket. Aztán már nem véletlenül. Na jó, hallgatózom:

„ Nem mondod, hogy ez mind festék???”

„ Ez egy teljesen más világ messzebbről!”

„ Ez olyan mintha egy város lenne és a két utolsó ember megpróbálja megmenteni a Földet. Majdnem tiszta fekete az egész, de a színt az ember csinálta, látszik a munkája. Érted amit mondok?”

„ Mindegyik cím nélkül van. Most akkor hogyan mondjam meg melyik cím nélküli tetszett?”

„ Minden részlet más és a részleten belül is más, aztán mégis valahogy ismétlődik. Te, ez egy fraktál!”

Hideg. Köd. Nyák. Fraktál. Mosoly.

Merci és köszönöm Fiedler Ferenc.

 

2020 január 27. - 1 éve